Szakértőink

Papszt Kriszta

Papszt Krisztina

Papszt Kriszta pénzügyi tréner, coach vagyok, a SikeresNŐk online magazin főszerkesztője. Pedagógiai, illetve banktanácsadói diplomával rendelkezem. 15 évig Magyarország egyik legnagyobb bankjánál álltam alkalmazásban, amelyből 10 évet fiókigazgatóként töltöttem el. A jelenlegi gazdasági helyzetben még inkább a vesszőparipám a pénzügyi kultúra fejlesztése, ezért is hoztam létre a Pénzügyi Tanodát. A téma és a cél jelentősége miatt, valamint mert anya vagyok – lettem alapítója a PIQ (Pénzügyi IQ)- koalíciónak.

Az életemben meghatározó szerepe van a sikernek, mind szakmailag, mind emberileg, így a kreatív, vállalkozni vágyó és vállalkozó nők segítésére létrejött Magyar Vállalkozónők Közhasznú Egyesületének alapítója és elnökségi tagja vagyok.

Coachként, pénzügyi tanácsadóként munkám, hogy ügyfeleim sikeresen megoldják anyagi természetű problémáikat. Az ő sikerük az én sikerem is, amely örömmel tölt el.

Mottóm:

“Mi magunk legyünk az a változás, amelyet látni szeretnénk a világban.”(Mahatma Gandhi)
—————————————————————————————————————————————————

Siklós Barbara

Siklós Barbara vagyok, diplomás stílus coach. Szaktudásomat a londoni Style Coaching Institute™ berkeiben szereztem. Tagja vagyok a Stílus Coachok Nemzetközi Szövetségének (International Association of Style Coaches™).

A Stílus Coaching – Magyarországon még viszonylag új fogalom – a legújabb, holisztikus megközelítése a stílus tanácsadásnak, mely felismerte az elemi kapcsolatot a külső megjelenés és aközött, ahogyan belülről érezzük magunkat:
nem csak a külsővel foglalkozik, amit a tükörben látunk, hanem a belső képpel, amit belső szemeinkkel látunk. Egyedi kombinációja a life coachingnak (életvezetési “tanácsadás”) és a stílus tanácsadásnak.

Stílus coachként feladatom végig kísérni ügyfeleimet egy olyan külső megjelenés kialakításában, mely stílusosan tükrözi személyiségüket, kiemeli előnyös testi adottságaikat, alakjukat,ezáltal magabiztossá válnak és jól érzik magukat a bőrükben. Segítek feltérképezni hol “állnak” most stílusuk, öltözködésük, önbizalmuk szempontjából és hova szeretnének eljutni a folyamat végére.

Területeim:
- Stílus tanácsadás: ruházat, haj, smink, szépségápolás, vásárlási tanácsadás,testalkat elemzés, szín elemzés
- Belső énkép: pozitív-negatív belső hiedelmek, testünkről kialakított belső kép
- Önbecsülés, önbizalom: testbeszéd, non-verbális kommunikáció, vizualizáció
- Szekrény átvizsgálás: szanálás, átrendezés

Személyes profilomat megtekintheted a http://www.stylecoachingassociation.comweboldalon, gondolataimat a http://www.stiluscoach.hu honlapon olvashatod.

—————————————————————————————————————————————————

Barczáné Görgei Beáta

Barczáné Görgei Beáta üzletviteli tanácsadó tréner és coach, a Kisvállalkozz Okosan! oldal tulajdonosa.
11 éve élek Budapesten, akkor még kényszerből lettem vállalkozó – de úgy gondoltam, belevágok, és megpróbálom kihozni a helyzetből a legtöbbet.
A vállalkozásom még ma is működik, mellette több, mint egy éve alapítottam egy újat is, amelynek a keretében az on-line vállalkozásaimat működtetem. 2010-ben hoztam létre a Kisvállalkozz Okosan!, illetve a Scrap-kreatúra oldalakat. Előbbi a szakmámhoz, utóbbi pedig a hobbimhoz kötődik – így érzem egyensúlyban a munkámat.

A Kisvállalkozz Okosan oldal számomra küldetés… szeretem csinálni, és rengeteg ötlet van még a tarsolyomban.

Sikereimhez nagyon nagy mértékben hozzájárul a férjem azonos arányú közreműködése a családunk életében – így tudok én is elég időt szánni a munkámra és a céljaimra úgy, hogy a gyermekeink se lássák kárát, és eredményeket is érjünk el.

A mai világban a legtöbb embernek és főleg a legtöbb nőnek akkor van esélye az önmegvalósításra, ha ezt vállalkozás formájában teszi. A vállalkozás viszont az a kategória, amivel pont akkorát lehet bukni is, mint amekkorát nyerni… Azért vagyok itt, hogy ha megtisztelsz a bizalmaddal, a kérdéseiddel, akkor megfogjam a kezed és segítsek Neked, hogy Belőled is Sikeres (akár vállalkozó) Nő válhasson.

—————————————————————————————————————————————————
Heiszler Ivett

Heiszler Ivett

Heiszler Ivett mesterfodrász, a Heiszlerszalon tulajdonosa.
Kucsera Zsolt hajszalonjában kezdtem pályafutásomat. Az ő kezei alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem, majd 3 év elteltével elindultam a magam útján, melynek során folyamatosan fejlődve kialakult saját, egyedi stílusom. Olyan nemzetközi, bel- és küldöldi tanfolyamokon, szemináriumokon vettem részt, ahol a fodrászvilág olyan szűk elitjéntek tudásából vehettem át, mint a világhírű Vidal Sassoon, Tony & Guy, Patrick Cameron, Zsiga Renáta, Hajas László, vagy éppen Zsidró Tamás. Ezen tanfolyamok során rengeteg új és kivételes szakmai fogást tettem magamévá, melyeket folyamatosan beépítettem saját munkásságomba, ezzel is tovább csiszolva szakmai egyéniségemet.Folyamatosan részt veszek külföldi szakmai rendezvényeken.

Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember soha ne elégedjen meg azzal amennyit tud és vallom, hogy ez a tevékenység is egy hoszzú tanulási folyamat, ahol az embernek mindig a tökéletességre kell törekednie. Számomra a fodrászat nem csupán egy szakma, vagy egy megélhetési forrás, hanem egy mód arra, hogy örömet okozzak az embereknek a rohanó hétköznapokban és melyben a vendégeim kéréseinek eleget téve teljesedhet ki a kreativitásom.

—————————————————————————————————————————————————

Illésné Lehoczki Mónika

Illésné Lehoczki Mónika életmód és háztartás tanácsadó.


Háztartás? Nekem meg sem kottyan.
Édesanyám nevelésének köszönhetően nem estem kétségbe, mikor az egyetem mellett belepottyantam az önálló háztartásvezetésbe. Nem csaptak össze a fejem felett a hullámok; igaz, azért voltak meglepő helyzetek, de sosem pánikoltam. Az azóta eltelt időszakban férjhez mentem, született két gyermekem; az albérletet felváltotta a kertes családi ház, így sokasodtak a feladatok, és persze gyűltek a tapasztalatok.

A gyermekekkel itthon töltött időt szeretném maximálisan kihasználni, így indítottuk el férjemmel az online vállalkozásainkat. Ennek keretében számvitelt oktatok a Mérlegképes Tanoncok oldalon, van egy geocaching webáruházunk, aminek keretében rendezvényeket is szervezünk.

Mindezt hogyan csinálom gyermekek mellett?

Nekem a munkámat sikerült összehangolnom a háztartással, s azért, hogy a Te fejed felett se csapjanak össze a hullámok, létrehoztam a Háziasszonysulit, ahol több szakértő is segít, hogy tökéletes háziasszonnyá válj.
Azért, hogy ne csak a szakmádban legyél sikeres, hanem otthon a háztartásodban is könnyedén megálld a helyed, én ebben fogok Neked segíteni.

—————————————————————————————————————————————————
Szigeti Kata

Szigeti Kata

Szigeti Kata tanár, életmód tanácsadó, mozgástréner.


Tánctanári képesítésem és ténykedésem gyerekkori álmomat váltotta valóra. Évekig vezettem tánccsoportokat, tanítottam hastáncot, ovibalettet, tiniknek jazz balettet. Szívügyem a családállítás, ezen kívül bejegyzett mediátor, újságíró vagyok, és hamarosan megszerzem mérnök-tanári diplomámat. Női mozgással, mozgástréningekkel, tanácsadással kapcsolatos programjaim a www.szigetikata.hu oldalon találhatóak.


Eredeti szakmám ruhaipari mérnök, hiszen 12 éves koromtól fogva varrtam, ennek kapcsán hoztam létre a Varrósziget oldalt, ahol ingyenes varrási tippekkel, kreatív ötletekkel, és varrótanfolyamokkal segítem a kreativitásra vágyókat!
—————————————————————————————————————————————————
Radogna Edit

Radogna Edit

Radogna Edit vitamin-szakértő.

Régóta vallom, hogy tennünk kell azért, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, egészségesek legyünk, bírjuk a kihívásokat, amit a mindennapok állítanak elénk. Természetesen ez egy sokrétű, összetett feladat, ennek egy szeletével, az egészségmegőrzéssel foglalkozom, ami önmagában is több dologból épül fel. Életmód, gondolkodásmód, szervezetünk megfelelő tápanyagokkal való ellátása. Ez utóbbiról azt gondolom, hogy, bár nagyon fontos a rendszeres gyümölcs és zöldség fogyasztás, önmagában már nem elég. Általuk nem jutunk hozzá ahhoz a vitamin, ásványi anyag, nyomelem és antioxidáns mennyiséghez, melyek szervezetünk egészséges működéséhez elengedhetetlenek. Ezért “nyitottam meg” a webvitaminboltot. Egy vitaminbolt, mely megfelel a mai elvárásoknak, de megvan benne a régi idők minden értéke is. Modern és mai, hisz otthonodból, a nap bármelyik percében elérheted. Ami pedig a régi, azok az értékek, melyek miatt kedvenc kis boltodba jársz a mai napig. Egy olyan hely, ahol ismerősként üdvözölnek, ha betérsz, ismerik szokásaid, szólnak, ha éppen olyan akció van, ami számodra érdekes lehet.

Úgy gondolom egy sikeres nőnek elengedhetetlen, hogy egészséges, erőtől, energiától kicsattanó legyen. Remélem ennek elérésében, megtartásában fogok tudni segíteni neked itt az oldalon.

—————————————————————————————————————————————————
Budaházi Brigitta

Budaházi Brigitta

Budaházi Brigitta scrapbook tanfolyam vezető, a Scrapbook.hu portál tulajdonosa.

2006-ban, amikor közelebbről is megismerkedtem a külföldön már kedvelt scrapbooking, azaz a kreatív albumkészítés lélekemelő tevékenységével, elhatároztam, hogy mindezt Magyarországon is elterjesztem. Mégpedig azért, mert a scrapbookozás magánéleti sikereket és örömöket hozott számomra.

Családi és baráti kapcsolataimban pozitív változások következtek be, s én magam is lelki értelemben gazdagabbá váltam ezen, önkifejező tevékenység által. Megismertem rengeteg embert, barátokra leltem, megerősítést kaptam, s rájöttem, értéke van annak, amit csinálok. Sőt, ez nem csak velem történt meg. A szemem láttára váltak sikeres és elismert alkotókká olyanok, akik nem gondolták volna magukról. Bámulatos történetek egytől-egyig.

Ezért, folyamatosan kerestem és teremtettem meg a lehetőségét annak, hogy olyan kiváló alkotókkal, akik hasonlóképpen gondolkodtak, többedmagammal minél több ember figyelmét felhívjuk erre a lélekemelő, a szeretetkifejezés módját és az emberi kapcsolatokat abszolút új alapokra helyező tevékenységre. Sőt, mi több, életfelfogásra.

A Különleges albumok c. könyv szerzőjeként, a Scrapbookozz velünk e-magazin alapító szerkesztőjeként és a Scrapbook.hu portál tulajdonosaként e cél érdekében tevékenykedem évek óta. Szeretném, ha Te is nyitottá válnál arra, hogy megismerkedj a scrapbookozással. Azaz arra, hogy megtudd, hogyan fejezd ki a közvetlen közeledben élők felé egy egészen személyes és különleges módon, mit jelentenek ők számodra. Az albumkészítés ugyanis több annál, mint képek körbedíszítése papír vagy digitális hozzávalókkal, kreatív technikák alkalmazásával. Ha figyelemmel kíséred cikkeimet, biztos vagyok benne, hogy Te is így fogod gondolni.

Örömmel és köszönettel fogadtam el a lehetőséget, hogy a Sikeres Nők honlapján mindezt megoszthassam Veled. Azért, hogy ezen alkotótevékenység által Te is sikeresebbnek érezhesd magad az emberi kapcsolataidban, az önismeret, az önbizalom területén, s rájöjj, bizony, benned is lakozik egy csodálatosan alkotó ember.

A scrapbookozásról bővebben a Scrapbook.hu honlapon sok-sok cikkben, videóban és a Scrapbookozz velünk e-magazinban olvashatsz, szeretettel várlak továbbá ingyenes klubnapjainkon is. Ha pedig azonnal belevágnál, a fortélyokat tanfolyamainkon személyesen vagy online sajátíthatod el. Webáruházunkban pedig a hozzávalókat is megvásárolhatod.

—————————————————————————————————————————————————
Himer Csilla

Himer Csilla

Himer Csilla Játékos nevelő, holisztikus és pénzügyi életvezetési coach, pénzügyi életvezetési tanácsadó, a EznemJáték, PIQ-Koalíció, ÉletDesing és a JátékosNevelés portálok tulajdonosa.

Legfontosabb munkám, hogy három gyerek édesanyjaként “állom a sarat” nap, mint nap. Ők nem csak az elfoglaltságot adják nekem minden napra, hanem az inspirációt is a munkámhoz. Ugyanis én legalább annyit tanultam tőlük, mint ők tőlem.

Éppen ennek köszönhető az is, hogy most a játékot a példamutatás és a szabályok mellett a harmadik fontos nevelési eszköznek tekintem – és ezért is kezdtem ezzel foglalkozni. A Játékos nevelés – játékkal nevelés blog először szórakozásnak indult, aztán hivatás lett belőle: a nevelést hajlamos vagyok játékos formában megoldani. Három különböző korú és nemű (két lány, egy fiú) mellett pedig elég találékonynak kellett lennem a hogyan tekintetében. Ezért is volt kézenfekvő eszköz a játék, mert a játék kortól függetlenül egy asztal köré (vagy éppen a szőnyegre ) ülteti a családot.

Mivel végzettségem szerint kereskedelmi üzemgazdász és mérlegképes könyvelő vagyok, a gyerekeim nevelése során ennek is jó hasznát vettem, amikor a pénzügyekről került szó. Mindezt összekombináltam a játékokkal, hogy a gyerekek számára is élvezetes legyen a tanulás – ebből lett Magyarország első online pénzügyi vidámparkja a családnak.

Innen már csak egy lépés volt, hogy a pénzügyi intelligencia oktatása során valamilyen eszközt találjak arra, hogy felnőtt ügyfeleimnek is segíteni tudjak a pénzügyi életvitel átállításában – ezért lettem coach (LTC life coach is vagyok). A coaching kiválóan alkalmas arra, hogy gondolkodást formáljon, hogy rengeteg felismeréshez, AHA-élményhez juttasson, ill. sok, eddig fel nem ismert nézőpontot, lehetőséget mutasson meg az ügyfélnek. Ezért is olyan hatékony. Ráadásul a coaching során is előszeretettel használom a játékokat.

A Sikeres nők magazin postjaiban abban segítek Neked, hogy sikeres, XXI. századi anya lehess: vagyis, hogyan is neveld önállóan és kreatívan gondolkodni képes felnőtté a gyerkőceidet. Sokszor előveszem a játékot is mint eszközt, de nem hanyagolom emiatt a nevelés más lehetőségeit sem.
No és persze ha kérdésed van, akkor se habozz hozzám fordulni.:-)

—————————————————————————————————————————————————
Pap Ági

Pap Ági

Pap Ági – szakmáját tekintve adó és melltartó szakértő.


Ne is mondjátok, tudom, szokatlan egy párosítás!

Az elmúlt 10 évben voltam revizor az Apehnél, majd átálltam a másik oldalra és nemzetközi cégstruktúrákat dolgoztam ki az adó-optimalizáció jegyében. Közreműködtem offshore cégek alapításában, asszisztáltam jó pár svájci bankszámla megnyitásánál. Mindkettő nagyon izgalmas világ, pár cikkben majd mesélek nektek róluk. Dolgoztam ezen kívül magyar kis-, közép- és nagyvállalatoknak, de amerikai multinak is adó és számvitel szakterületen.
2010-ben hobbiból indítottam az ExtraMelltarto.hu oldalt, hogy felhívjam rá a figyelmet, hogy mi, nagy mellű nők mennyire nehezen kapunk magunkra „normális” melltartót. Innen már csak egy lépés volt, hogy beinduljon a webáruházam, az AngelinaFehérnemű.hu, ami csábos melltartókat kínál C-I kosárméretben az átlagosnál nagyobb mellű hölgyek számára.

Így fordulhat elő, hogy adó-, számviteli- és fehérneműkérdésben tudok nektek segíteni!

—————————————————————————————————————————————————
Berecz Anna

Berecz Anna

Berecz Anna – a házivarrás szakértője és a kezdő varrónők tanácsadója.


Van aki már kisgyerek korában rátalál a kedvenc hobbijára. Én ilyen voltam. Azt mondják, hogy nem lehet elég korán kezdeni…
Még kislány koromban elsajátítottam a varrás tudományát. Az évek során képeztem magam és mindent megtanultam amit csak lehetett. A hobbim, hosszú évekig pénzkereső mesterséggé nőtte ki magát. A mai napig szeretem a munkámat, csak nem űzhetem már olyan intenzíven, ahogy azelőtt.
A honlapom nemrég még csak álom volt. Az álmok arra valók, hogy megvalósítsuk őket, igaz? Most éppen egyike vagyok azoknak a boldog embereknek, akiknek a hobbija a munkája lesz! Ezért hoztam létre az Anna Szalont , hogy ezen keresztül segíthessem a kisgyerekes anyukákat és a dolgozó nőket.
Mégpedig, mint a házivarrás szakértője, a kezdő varrónők tanácsadója, szeretném átadni a tudásomat, olyan asszonyoknak, lányoknak és annak, aki saját maga szeretné megvarrni ruháját és ezzel pénzt tudnak megtakarítani. Ehhez a hasznos munkához kívánok tanácsokkal szolgálni, útbaigazítást adni és segítséget nyújtani az öltözködésben, a környezet formálásában, alkotó kedvük és képzelőerejük szabad kifejtésében.


Az életben vannak dolgok, amiket nem lehet elkerülni, de egy kis odafigyeléssel meg lehetne előzni a bajokat. Nagyon nagy híve vagyok az egészséges életmódnak, de sajnos, elég későn jött a felismerés. Vagyunk jópáran, akik csak akkor kezdenek vigyázni az egészségükre, amikor már késő.

Jaj…, de sohasem késő, ezt nem szabad elfelejteni! Mint ismeretes, akik csontritkulásban szenvednek, a korai stádiumban nincs látványos jele a betegségnek. A környezetünk nem is veszi komolyan. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam. A másik honlapomat, a csontritkulasos.com-ot, azért hoztam létre, hogy segíthessek, az ebben a betegségben szenvedő lányoknak, asszonyoknak, megoszthatom a tapasztalataimat és a kipróbált módszereket az egészség megőrzése érdekében. Tudjanak hova fordulni, ahol a sorstársak tudnak egymással beszélgetni a gondjainkról.

—————————————————————————————————————————————————
F Tóth Krisztina

F Tóth Krisztina

F.Tóth Krisztina – akkreditált coach, az üzleti döntéshozók magánéleti tanácsadója, a MyWay Coaching weboldal tulajdonosa és blog-szerzője.


Kriszta az első olyan Coach ma Magyarországon, aki speciálisan az üzleti döntéshozók (cég-és vállalati (női) vezetők, vállalkozók,..) privát szférájának “hivatásos lelki edzője”, segítője és támogatója.
Szívügyének tartja, hogy ne csupán irigylésre méltónak látszó életet élj: abban segít, hogy olyan boldog és kiteljesedett életed legyen, amire mindig is vágytál.
Life coaching módszertani ismereteit a brit Newcastle College kétszintű, akkreditált coaching szakképzésének keretein belül szerezte, gyakorlati ismereteit Wiesner Edit mestercoach kurzusán (LEMMA Coaching, Akkreditált Coach Képzés, LTC) mélyítette el.
A CoachOk Szakmai Szövetségének alapító tagja.

Hitvallása:
„Nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben.” (Márai Sándor)

Speciális érdeklődési területe az életközép-krízis (midlife crisis, MC), ez a nagyjából
37-45+ év közé tehető „váltó korszak”, amikor az ember életének egy láthatatlan fordulópontjához ér. A “krízis” szó kettős értelmű, jelentése: veszély + esély.
“Újratervezés” : Kriszta coachként a lehetőségekre fókuszálva segíti ügyfeleit a következő szakasz újradefiniálására, a boldog és kiteljesedett élet elérésére.

Személyes “életkerék-tesztedet” kitöltheted IDE KATTINTVA!

—————————————————————————————————————————————————
Paleo-diéta szakértőnk Petneházi Szilvia

Petneházi Szilvia

Petneházi Szilvia – akkreditált coach, az üzleti döntéshozók magánéleti tanácsadója, a Paleo-diéta weboldal tulajdonosa, szerkesztője, a PALEOkos receptkártyák szerzője.


Egészségmegőrzéssel foglalkozom több mint 10 éve. Nagyon fontosnak tartom, hogy hírlevél olvasóimnak életmód tanácsadással segítsek. Nem szégyellem, hogy megszállott egészségmániás vagyok. Sajnos az élet hozta, hogy saját és családtagjaim számos egészségügyi problémája miatt kénytelen voltam megkeresni, s megtalálni az utat az egészséghez.

Nem mellesleg három gyermekes édesanyaként úgy érzem, rajtam a felelősség, hogy gyermekeimnek a legjobb utat mutassam, hisz szó szerint az életük múlhat rajta. Nem mindegy hogyan indulnak ezen a rögös úton!

Recepteket, új megoldásokat keresek, gondolataimat, tapasztalataimat rendszeresen megosztom hírlevél olvasóimmal, és rengeteg visszajelzést kapok hihetetlen fogyásokról, gyógyulásokról. Vallom, hogy rajtunk nőkön múlik a családtagjaink egészsége, hisz mi tesszük a asztalra az egészséges, vagy kevésbé egészséges ételeinket. Így ha egy nőt sikerül megnyernem a paleo diétának, akkor ezáltal legalább 3 embernek segíthettem.

A mottóm: ” Az egészség nem minden, de nélküle minden semmi”. Ezt a mondást az értheti meg igazán, aki valamilyen betegséggel küzd. A paleo diéta főleg azoknak tud segíteni, akik valamilyen civilizációs betegségben – magas vérnyomás, túlsúly, allergia, autoimmun betegségek, cukorbetegség, lisztérzékenység stb. – szenvednek. De emellett a betegségek megelőzése érdekében ajánlom mindenkinek a kipróbálását.

Ha kérdésed van a paleo-diétával kapcsolatosan, keress meg bátran!

—————————————————————————————————————————————————

A szakértők “feltöltése” folyamatosan történik.

468 ad